| | | |
KÖSZÖNTŐ
Tisztelt Látogató!
Kedves Érdeklődő!
Ön most Góg János költő-író honlapján időz, s remélem nem is fogja sajnálni az itt eltöltött időt. Az alkotó emberek általában kissé magukba zárkózott lények, akiknek idejét, figyelmét, s talán érdeklődését is leköti az a tevékenység, amit végeznek. Az írók többsége – különösen az idősebb generáció – a régóta megszokott formában és körülmények között dolgozik, csattogtatja az írógépét, cserélgeti a kopott festékszalagokat – káromkodik, mikor összemaszatolja magát vele –, morzsolgatja a sercegő papírt, javítófestékkel babrál, s gyakran az összegyűrt lapok a papírkosárban végzik…
Mások, közöttük magam is már a korszerű technikát igénybe véve írnak, fel- és kihasználva annak minden előnyét és lehetőségét, természetesen az elérhető kapcsolatokkal együtt. A művészek – titkon, vagy bevallottan – valamennyien exhibicionisták is, így hát szeretik alkotásaikat, s benne önmagukat viszontlátni. Ennek formája lehet egy könyv, egy kiállítás, egy hangverseny, egy táncest, egy színházi előadás… s szerencsére manapság már lehet egy honlap is, amely kitágítja a megismerhetőség határait, hiszen állandó jelleggel elérhető a világ bármelyik pontjáról, képes felkelteni az érdeklődést az alkotó iránt, szemléltetve annak művészetét.
Ön – kedves érdeklődő – most egy ilyen honlapot olvasgat, s ha felkeltette érdeklődését, hozzájuthat írásaimhoz hagyományos formában megrendelve a Raszter Könyvkiadónál (Csongrád, Szép u. 12. * Tel: 63/788-836 * 06-20/9 148 906, raszterkiado@gmail.com), az irodalmi estjeimen, és a Könyvtárellátó Kft-n keresztül az ország számos könyvtárában, boltjában.
|
|